Bemutatása
A község Budapesttől 30 km-re észak-északkeleti irányban fekszik. Északról a Cserhát dombjai védik a települést a zord északi széltől, délre kinyílik a láthatár, és jó időben szabad szemmel megszámlálhatóak Leányfalu, Szentendre és a Budai hegyek házai.
A település könnyen megközelíthető Budapest-Nyugati pályaudvarról, illetve Vác felől a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon, valamint a Vác-Aszód szárnyvonal menetrendszerinti járatain. Több irányból is megközelíthető a település menetrendszerinti autóbuszokkal, a 2/A út megépülésével a közúti közlekedés is jobb minőségű, mint a megye más területein.
Története
Váchartyán és környéke ősidők óta lakott hely, amit az itteni Várhegyen talált bronzkori leletek is bizonyítanak.
A település már az Árpád-korban lakott hely volt. Nevét már 1276-ban említette oklevél Harquiian, ekkor a pápa a nyúlszigeti apácák birtokaként írta össze.
1386-ban Harkyan néven ugyancsak az apácák birtokaként határolták körül.
A 14. század elején birtokosa a Rátóti család volt.
1426-ban a váci püspök kapta adományba Zsigmond királytól.
A török időkben egy időre lakatlanná vált, csak 1717-ben települt újra.
Web: www.vachartyan.hu
Képek
|