|
A váci statisztikai kistérség a Közép-Magyarországi régió északi területén helyezkedik el, egy része a budapesti agglomerációhoz tartozik, más része a megye határán fekszik, a települések harmadik csoportja a 12-es útra fűződik fel. A Dunakanyar kistérségben a fejlődés, civilizálódás kulcsmotívumai időről-időre fellelhetők voltak. A településképződés elengedhetetlen feltétele a víz jelenléte, a városfejlődést viszont természeti adottságai segítették elő. Az eltérő természeti adottságok más-más kultúráknak adnak otthont, így a térség kultúrák határán fekszik, amely ösztönzője a városfejlődésnek. Az iparosodás korai folyamatába a térségben és történelmi vonzáskörzetében található nyersanyagok, a vízi szállítás lehetősége kapcsolta be. A vasút kiépítése Vác várost egyedülálló helyzetbe hozta az országban elsőként megépülő vonal révén. A vasút megépítése az iparosodás során felgyorsította a településképződést, illetve a népesség Budapestre és a környező falvakba történő koncentrálódását. A több évtizedes és a legutóbbi 15 év átalakulásának eredményeképpen a váci statisztikai kistérség társadalmi-gazdasági mutatók és folyamatok alapján három jól elkülönülő zónából áll:
budapesti agglomeráció részét képező, illetve Duna menti, szuburbanizáció által erősen érintett települések
Vác szoros vonzáskörzete – ezt részben lefedi az előbbi kategória
nehezen megközelíthető, közlekedési árnyékhelyzetben félperiférián és periférián elhelyezkedő települések
|
A Dunakanyar kistérségben a turisztika jelenleg a tradicionális üdülő- és kiránduló területekre koncentrálódik, jellemzően időjárásfüggően, tavasztól őszig fogad látogatókat a térség. A kistérség turisztikai vonzereje természeti és épített értékeinek gazdagságában, és a főváros közelségében rejlik. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó területek természeti környezetükkel egész évben vonzzák a turistákat. Az erdővel borított területek kiváló lehetőséget nyújtanak a természetjárók számára, míg több kisebb tó is található, melyek alkalmasak horgászásra, pihenésre. A szelíd turizmust erősítik a kiépített kerékpáros túraútvonalak (Vác – Rád – Penc – Csővár – Püspökhatvan – Galgagyörk - Váchartyán) is. A térség rendkívül gazdag kastélyokban, kúriákban és műemlék vagy műemlék jellegű épületekben, melyek a turisztikai programok szerves részét alkothatják.
|
|
|